Lássuk, mire is van szükségünk, hogy elkezdhessük az ostorfonást!
1 kép - (kellékek)
Elengedhetetlen kellék a kenderspárga, ebből készül majd az ostor fonott része, a test. A leírásban a nyolcágú fonást fogom bemutatni. Továbbá szükséges egy 90-100 cm hosszú bőrszíj, mely kb. 1 cm széles és egyik végétől kezdve fokozatosan elkeskenyedik 7 mm-ig. Szükséges egy darab vaskarika, melynek átmérője 4-6 cm, egy darab bőr, melyet a nyélre erősítünk, hogy majd ehhez rögzítsük a teleket! A telek egy darab bőrszíj, mely a nyelet köti össze a testtel, pontosabban, az ennek végébe font vaskarikával. A telek rögzítésének több módja van, ebből kettőt mutatok meg!
2 kép - A nyél végére fogatott bőrbe rögzítjük
3 kép - A nyelet átfúrjuk és ebbe rögzítjük
A bőrszíj szélesebb végét meghasítjuk, melyen a vékonyabb végét átdugjuk. Az így keletkezett hurokba fűzzük a kenderspárgát. Négy, nagyjából 8 méteres szálat vágunk ki, amelyeket egymás mellé téve átfűzzük a szíj végén levő hurkokon. A szálakat addig húzzuk, míg a végek egyenlő távolságra lesznek. Így nyolc szálat kapunk, négyet balról és négyet jobbról. A közepébe indulásból ajánlott egy vékony kender spárgát befűzni magnak, hogy a későbbiekben majd ehhez tudjuk rögzíteni a magnak hozzáadott spárgát.
Ez után kezdődik a fonás. A szálakat elrendezzük úgy, hogy keresztezzék egymást! Egyik oldalon indítunk a megfelelő szállal, átvisszük a másik oldalra, és ott középen átdugjuk a négy szál között. Alatta is és felette is két-két szál lesz. Ezután meghúzzuk erősen felfelé és vissza tesszük alulra arra az oldalra, ahonnan indultunk. Ugyanezt megismételjük a túlsó oldalról is!
Miután fontunk úgy nagyjából 30 cm-t, jöhet az első szaporítás. Mivel az ostor teste folyamatosan vastagodik, így szükséges újabb szálakat betenni a fonat belsejébe! Egy szálat duplán összefogva kell a fonat belsejébe erősíteni. Erre a célra megfelel a vékonyabb kenderspárga, ezért ajánlott, hogy a fonás kezdetén, a vékony spárgát is befűzzük a bőrhurokba és magként befonjuk. Ezután már ez a két szál képzi a fonat magját és e köré fonjuk a szálakat! Ezt a szaporítást ezután 15-20 cm-ként kell megismételni, egészen addig, amíg elérjük a kb. 120 - 130 cm hosszúságot!
Mikor ez megvan, következik a karika befonása. A fonat belsejében levő szálakat kettéosztva átfűzzük a karikán és visszahúzzuk. A vékony spárgával körbe lehet tekerni hogy szorosan álljon a mag. Tovább fojtatjuk a fonást, míg elérjük a karikát. Ekkor a szálakat áthúzzuk a karikán és visszafele kezdjük fonni a szálakat az ostor testén. Most már a fonat képzi a magot. Visszafonunk úgy 20 cm-t, és egy szállal elbogozzuk a fonat végét, hogy nehogy kibomoljon. Több szállal is meglehet ezt ismételni, hogy biztosak lehessünk abban, hogy használat során sem fog kibomlani a fonott rész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése